Itt a következő fejezet is!

Merlin másnap dél körül tért magához. Mikor összeszedte minden erejét, és felöltözött, lesétált a konyhába. Gaius már az ebédet készítette elő, de úgy érezte, egy falat sem menne le a torkán. Kivett a hűtőből egy üveg vizet, és megitta.
– Azt hittem, már fel sem akarsz kelni – jegyezte meg Gaius.
– Ne is mondd, hulla vagyok – mondta, és lehuppant a székre. Elnézte, ahogy bácsikája serénykedik. Eszébe jutott az előző este.
– Szerinted tényleg véletlen, amit találtam? – kérdezte. Gaius ránézett, és felvonta a szemöldökét.
– Úgy gondolom, inkább a tanulással kellene foglalkoznod. Azt mondtad, hétfőn vizsgáztok valamiből – mondta komolyan.
– Valóban, megyek is tanulni – felelte.
Gaiusnak feltűnt, hogy Merlin túl könnyen megadta magát, de nem szólt, mert nem panaszkodhatott a fiúra. Mindig meg volt elégedve az eredményeivel.
Merlin leült a történelem könyve mellé, de nehezen vette rá magát a tanulásra. Két órán keresztül forgatta a könyvet, de a szavak melyeket olvasott, nem jutottak el tudatáig. Kezébe vette a legendáról szóló könyvet, és lapozgatni kezdte. Mikor felpillantott, már négy óra volt. Elővette mobilját, és Arthurt hívta, mindenképpen beszélni akart vele.

Egy óra múlva már törzshelyén üldögélt, és idegesen dobolt ujjaival az asztalon.
– Mi volt ilyen sürgős? – lépett az asztalhoz Arthur.
– Beszélnünk kell – mondta. – Jobban mondva, kérdeznem kell valamit. Te nem érezted soha azt, mintha valami folyton irányítana? – Arthur összeráncolta homlokát. Nem igazán értette, mit akar ezzel a másik.
Merlin látta, hogy a szőke értetlenkedik, ezért elővette a tekercset.
– Ezt nézd – mondta, és átadta Arthurnak. A fiú olvasni kezdte, és alig akart hinni a szemének.
– Szerinted ez jelenthet valamit? – kérdezte.
– Bizonyára, de még nem jöttem rá semmire. Egy biztos, a kastély azon része nem véletlenül van elzárva – mondta Merlin.
– Igazad lehet. Mindenhol azt olvasni, hogy Arthur király legendája nem bizonyított, mi mégis találtunk valamit, aminek köze van hozzá.
– A nagybátyám szerint, ez a pergamen már több száz éves, és biztos benne, hogy eredeti – egy pillanatra abbahagyta, majd folytatta –, ezek szerint, mégis van bizonyíték.
– Hihetetlen, a kerekasztal lovagjai tényleg léteztek – Arthur kicsit hangosabban ejtette ki a szavakat a kelleténél, mire többen rájuk néztek. Merlin körbenézett, és lejjebb csusszant a széken.
– Szerintem menjünk inkább egy nyugisabb helyre – vetette fel az ötletet Arthur.
– Menjünk, a többiek úgyis csak később érkeznek – felelte Merlin.
A tél közepén jártak ugyan, de az időjárás meglepően kellemes volt. Lassan kezdett besötétedni. A bártól nem messze terült el Avalon tava, melyről a bár a nevét kapta. Úgy döntöttek, tesznek egy sétát a partján.
– A nővéredről tudsz valamit? – érdeklődött Merlin.
– Apám szerint pár napig a fogdában tartják, hogy tanuljon az esetből. Látogatni nem lehet, de azt mondta, ne aggódjak, mert jó helyen van – felelte Arthur.
– Gondolom, nagyon kellemes lehet egy cellában. Bűntudatom van miatta – mondta Merlin lehajtott fejjel.
– Nekem is, de ne feledd, értünk csinálta. Arra gondoltam, hogy a jövő héten szervezek neki egy bulit. Apám egész hétvégén üzleti útra megy, így szabad a ház.
– Jól hangzik – jegyezte meg Merlin. Pár pillanatig némán sétáltak, mire Merlin előjött az eredeti témájával. – Szerinted nem kellene beszélnünk Ivainnal? – kérdezte.
– Talán – gondolkodott el Arthur. – Ő történész, azt hiszem, segíthet valamiben – mondta. Arthurnak nem sok kedve volt most erről beszélgetni. Szándékában állt jobban megismerni Merlint, bár tudta, hogy nem nagyon beszél múltjáról. Ettől függetlenül tett egy kísérletet.
– Tegnap este – kezdett bele –, azt mondtad, hogy csak két éve jöttetek vissza Angliába. Előtte merre voltatok? – kérdezte kíváncsian.
Merlin elgondolkodott, nem tudta, jó ötlet-e erről épp Arthurral beszélgetnie, de azért válaszolt.
– Sok helyen jártunk, kevés olyan ország van Európában, ahol ne éltünk volna – felelte.
– Szüleiddel mi történt? Mármint, úgy tudom, a nagybátyáddal élsz – sejtette, hogy ezt nem kellett volna kérdeznie, de már nem volt visszaút. Merlin nyelt egyet.
– Anyám Párizsban maradt, apám pedig régen meghalt – felelte nyugodtan.
– Miatta költöztetek ennyit?
– Nem, a mág…. a bácsikám miatt – javította ki gyorsan magát, és remélte, hogy Arthurnak nem szúrt szemet.
– Látom, még mindig nem vagy őszinte velem – felelte Arthur, aki nagyon jól tudta, hogy Merlin a mágiát akarta mondani.
– Nem erről van szó – mondta és a tó vizét kezdte el figyelni. A szőke megfogta a kezét, és maga felé fordította.
– Akkor miről? – kérdezte.
Merlin jól tudta a választ, de mégsem mondhatta el. Arra gondolt, hogy ha Arthur nem az lenne, aki, akkor jó barátok lehetnének.
– Nem beszélhetek róla – felelte csüggedten.
– Miért nem?
– Inkább menjünk vissza a bárba, a többiek már biztos megérkeztek – terelte más felé a szót a mágus, és lassan elindult.
Arthur csalódottan nézett utána.
– Ha valóban ezt akarod, akkor menjünk – nyelt egyet.
Merlin úgy tett, mintha az utolsó mondatot nem hallotta volna.
A bárig vezető úton egyikük sem szólalt meg. Arthurt bosszantotta Merlin viselkedése, szerette volna megbeszélni vele, de helyette csak csendben követte, amíg be nem léptek a bárba.

Az asztalnál Gwaine, Lancelot és Percival már helyet foglaltak.
– Hol a fenébe voltatok? – csattant fel Gwaine.
– A kocsik a parkolóban, ti meg sehol – nézett rájuk szemrehányóan. Arthur és Merlin egymásra pillantottak.
– Csak sétáltunk a tónál – rántotta meg a vállát a szőke.
– Ja, persze, kettesben… csoda, hogy még éltek – nézett rájuk Lancelot.
– Láthatod – mondta Merlin, és széttárta karjait.
– Remek – mondta Gwaine. – Gwen hol van? – fordult most Arthurhoz.
– Biztos a csajokkal jön, nem szoktam számon kérni – felelte ingerülten, mert egészen megfeledkezett a lányról.
– Amíg megérkeznek, igyunk egyet – javasolta Percival, és már intett is a pultosnak.
A csapat többi tagja fél órával később érkezett meg. Merlin, már nem akarta szóba hozni a tekercset. Egyébként is, túl sokat ivott, és már gondolkodni sem igazán tudott.
Barátaik Arthurt faggatták, hogy mit tud Morganáról, és az előző esti akcióból kimaradt tagoknak kellett beszámolót tartania.
– Ez hihetetlen – mondta Leon –, sajnálom, hogy kimaradtunk belőle.
– Csak azt nem értem, miért nem találta meg eddig senki? – kérdezte Nimueh.
– Én a bátyámtól hallottam pletykákat – szólalt meg Lancelot –, azt mesélte, hogy voltak, akik azt állították, jártak a lezárt szárnyban, de másnapra nyomuk veszett.
– Mi lett velük? – kérdezte Merlin.
– Nem tudom, állítólag elköltöztek, de mindez csak szóbeszéd – felelte.
– Azért nem árt óvatosnak lenni – mondta Arthur. – Hétfőn Merlinnel beszélünk Ivainnal. Reméljük, tud valamit…
– Ha ő nem, akkor senki – nevetett Elyan.
– Most már elég legyen ebből, fiúk! – pattant fel Gwen, aki addig csendben hallgatta őket.
– Bulizni jöttünk, vagy történelmet tanulni? – nézett kérdően a többiekre.
– Igaza van – helyeselt Gwaine –, ma szombat van, tehát innen hamarosan mindenki elmegy a városba, kis szerencsével, magunk leszünk – mondta.
– Várjatok! – kiáltott fel Leon, és a pulthoz sietett. Pár perc múlva mosolyogva tért vissza.
– Srácok! Mennyi pénzetek van? – kérdezte.
Később kiderült, hogy csinos kis összeget ajánlott a pultos lánynak, aki cserébe hajlandó volt korábban bezárni, és csak őket kiszolgálni.
– Elképesztő vagy – nevetett Merlin.
Pár óra múlva a hangulat, a tetőfokára hágott. Egymás után döntötték magukba az italokat, Arthur, Gwen és Freya kivételével.
Ez utóbbi egy asztalnál ült, Nimueh társaságában. Még Merlin is ivott, pedig nem szerette igazán az alkoholt. Pár percig nézte őket, majd Freyához lépett. Az egyetlen lányhoz, aki igazán tetszett neki. Leült vele egy másik asztalhoz, ahol viszonylag nyugodtan beszélgethettek. Szerette volna még jobban megismerni a lányt, de feje egyre jobban zsongott. Hajnali kettő körül kezdte érezni, hogy ideje hazamennie. Elköszönt mindenkitől, és Freya felajánlotta neki, hogy hazaviszi.

Másnap fejfájásra ébredt. Nem volt tiszta képe az éjszakáról, de érezte, hogy nem egyedül fekszik az ágyban. Oldalra fordult, és Freya volt mellette, aki még mélyen aludt. Figyelte a lányt, de nem tudott visszaemlékezni, hogy mi történt előző este. Kikászálódott az ágyból, és a fürdőbe sietett. Mire kilépett, Freya már az ágyon ült, és fáradtan dörzsölte meg szemeit. Merlin megállt az ajtóban, és rámosolygott. A lány még így, kócosan is gyönyörű volt.
– Jó reggelt – mondta Freya egy ásítás közepette. Merlin az órára nézett.
– Inkább jó napot – nevetett, és leült mellé az ágyra. Nem akarta szóba hozni az éjszakát, mert akkor elárulta volna, hogy semmire sem emlékszik, ezért csak átölelte a lányt, és egy puszit nyomott az arcára.
– Éhes vagy? – kérdezte. – A bácsikám bizonyára már készített valami harapnivalót.
– Nagyon – mosolygott Freya.
 

Megvárta, amíg a lány elkészül, és együtt indultak a konyhába. Gaius, mikor meghallotta a lépteket, megfordult.
– Azt hittem… – elharapta a mondatot, miután megpillantotta a lányt.
– Bácsikám, bemutatom Freyát.
– Örvendek a szerencsének – nyújtott kezet Gaius.
– Én is örülök, Merlin már sokat mesélt önről – mondta mosolyogva.

Ebéd után Merlin, felajánlotta a lánynak, hogy hazaviszi és megbeszélték, hogy másnap reggel együtt mennek az egyetemre.
Hazatérve kelletlenül nekiállt a tanulásnak, és Gaiusnak is megígérte, hogy segít. A bácsikája kutató volt, és szeretett otthon kísérletezni. Főként új gyógyszereket próbált előállítani.  Merlin általában csodálattal figyelte, de most unottan várta, hogy lefeküdhessen.

Hétfő reggel pontban tíz órakor érkeztek az egyetemre. A főtéren Freya megállt.
– Nekem a másik épületben lesz órám – mondta.
– Rendben, akkor találkozzunk délben – felelte Merlin –, ebédelhetnénk együtt.
– Remekül hangzik – mosolygott a lány. Merlin átölelte derekát, és magához húzta, majd lágyan megcsókolta. Pár pillanatig nézte a távolodó lányt, majd megfordult, és felnézett főépületre. Az ablakban megpillantotta Arthurt. Az álom, mely évekig kísérte, most valóra vált.
Arthur az ablakban állt, és végignézte, ahogy Merlin megcsókolta Freyát. A szívverése a kétszeresére gyorsult, keze ökölbe szorult, és idegesen csapott a falba. Akkor, abban a pillanatban, átkozta a napot, mikor megismerte Merlint.

A történelem vizsga után Merlin megkereste a szőkét. Higgadtságot színlelve lépett oda hozzá.
– Gyere, beszéljünk Ivainnal – mondta. Arthur csak némán bólintott, és elindultak a tanárhoz.
– Professzor úr! – szólította meg Merlin. – Volna számunkra néhány szabad perce?
– A kedvenc diákjaimra mindig van – mosolygott kedvesen. – Miről volna szó?
– Lehetne inkább egy csendesebb helyen? – kérdezte Arthur.
Pár perccel később már a tanár irodájában ültek.
– Ki vele, mi a gond!? – nézett rájuk a professzor.
Merlin elővette a tekercset, és átadta neki. A tanár néhány percig nézegette, majd a fejét csóválta.
– Hogy került ez hozzátok? Ne is mondjátok – emelte fel a kezét –, jobb, ha nem tudom.
– Szóval, a tanár úr látta már ezelőtt? – érdeklődött Merlin.
– Csak egyszer, még mikor diák voltam – mondta. Arthur és Merlin egymásra néztek.
– Ne nézzetek így, én is voltam fiatal – mosolygott.
– Akkor tud nekünk segíteni? – nézett rá Merlin.
– Tudni tudnék, de nagy bajba keveredtetek.
– Miről beszél? – lepődött meg Arthur.
– A lezárt szárny, ahol jártatok – mondta, és közben leült a székre –, már sok-sok éve érintetlen. Azt hiszem, valamikor az 1800-as évek elején zárták le. Mint tudjátok, csak jóval később alakult át egyetemmé. Akkor vásárolta meg a kastélyt egy milliárdos, akinek a nevét azóta sem tudjuk, mindenki csak Mr. M-nek hívja.
– Mi köze ennek a tekercshez? – vágott közbe Merlin.
– Nagyon is sok. Ti is tudjátok, hogy számtalan legenda született Arthur királyról, de senki nem tudja, melyik igaz, és melyik kitalált. Állítólag a kastély tulajdonosának birtokában van pár középkori leírás, mely egyértelműen bizonyítja Arthur király létezését. Ez a darab – mutatta fel a tekercset –, az egyik közülük. Van egy legenda, amely nem csupán Arthur
király, de számos lovagja és bizalmasa eljövetelét jósolja meg. – A két fiú meredten néztek rá, de nem szóltak, ezért a tanár folytatta.
– Évszámot nem említ, csupán annyit, hogy a jóslat akkor fog beteljesedni, mikor az adott személyek újra egyesítik erejüket.
– Ez mit jelent? – kérdezte Merlin.
– Nem tudom pontosan. A feljegyzés még a középkori nyelvezet szerint íródott és bevallom, csak kutyafuttában tudtuk elolvasni – mondta a professzor.
– Miért nem derült ki eddig, hogy mit rejtegetnek abban a szárnyban? – érdeklődött Arthur.
– Az igazgatónőnek nem állt érdekében felfedni, nekem szerencsém volt, de számos diák tűnt el rejtélyes körülmények között. Gyanítható, hogy mind jártak a kastélyban. A tanulók között gyorsan terjed a pletyka, ezért mindenki elkerüli – nézett rájuk komolyan –, titeket kivéve.
– Még egy kérdésem lenne – mondta Merlin. – Mi közünk lehet nekünk ehhez a jóslathoz?
– Nem vagyok benne biztos, de nektek ezt már tudnotok kell – felelte.
– Nem értem – bámult maga elé Arthur.
– Pedig a válasz előttetek van – mutatott a papíron lévő két névre.
– Arra akar kilyukadni, hogy bennünk éledtek ujjá ezek a személyek? – kérdezte Arthur kételkedve.
– Nem ezt mondtam – felelte nyugodtan a tanár. – Szerintem ti magatok vagytok ezek a személyek. Nem gondoljátok? – kérdezte. A két srác nehezen talált szavakat.
– Hogyan? Ha valóban mi élesztjük ujjá a legendát, azt hogyan tegyük? – kérdezte Merlin.
– Erre nektek kell rájönni – felelte a professzor. – Most menjetek, mert elkéstek az óráról. Jobb, ha titkaitokat nem adjátok tovább.
– Köszönjük – mondta Merlin.
Már az ajtónál jártak, mikor a tanár megszólalt.
– Merlin! Ha volna még egy perced. – Merlin Arthurra nézett.
– Megvárlak odakint – mondta a szőke.
Merlin visszaült a székbe, és várta, hogy a tanár mondjon valamit.
– Arthur előtt nem lett volna tanácsos beszélnem. Csak figyelmeztetni akarlak. – Merlin értetlenül nézett rá. – Nem bízhatsz meg mindenkiben. Főként, Morganában nem – mondta a professzor.
– Miért? – csodálkozott Merlin.
– A lány nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. Hasonló képességei vannak, mint neked. Ellenben, veled ellentétben, ő nem jóra használja – felelte a tanár. Merlin hirtelen megszólalni sem tudott.
– Honnan tudja? – nézett a professzorra.
– Maradjunk annyiban, hogy sok mindent tudok, de most tényleg menj, mert elkésel – mondta Mr. Ivain. Merlin szólni akart, de csak intett, és kisietett az irodából.
Arthur valóban az ajtó előtt várta.
– Ezt még meg kell beszélnünk – mondta neki Merlin, mielőtt beértek a következő órára.
– Találkozzunk a parkolóban az órák után.
– Mindenképpen – felelte Arthur.
 

Délben Merlin, már Freyával üldögélt egy asztalnál, mikor Arthur a kantinba lépett. Dühös pillantást vetett rájuk, majd helyet foglalt egy üres asztalnál. Pár perccel később csatlakozott hozzá Leon és Gwaine is.
– Mi a helyzet, öregem? – kérdezte tőle Gwaine.
– Ugyan mi lenne?! – csattant fel Arthur.
– Mi van, már érdeklődni sem lehet? Látom, valami felbosszantotta a kis hercegünket – nevetett Gwaine, de Arthur szúrós pillantásától az arcára fagyott mosolya. A szőke a terem másik végébe nézett, Leon követte tekintetét. Hamar feltűnt neki Merlin és Freya párosa.
– Csak nem? Azok ketten összemelegedtek? – kérdezte, és sunyi mosoly jelent meg a szája sarkában.
– Láthatod – mondta a szőke komoran –, este akkor találkozunk?
– Azt hiszem, igen, de még messze van – felelte Gwaine.
– Remek, meg kell beszélnünk a szombati bulit. Én most megyek, beszélnem kell Mr. Edwinnel – mondta, és a következő pillanatban már el is viharzott.

A délutáni órák lassan teltek el, Merlin, Mr. Ivain szavain töprengett. Hajtotta a kíváncsiság, hogy többet is megtudjon, és aggasztotta, amit Morganáról hallott. Nehezen tudta elképzelni, hogy a lány valóban gonosz lenne.
 

Négy órakor, már idegesen toporgott autója mellett a hóban. Mire megpillantotta Arthurt, teljesen átfagyott.
– Jobban is igyekezhettél volna – jegyezte meg gúnyosan. Arthur már nyitotta volna a száját, de inkább nem szólt.
– Menjünk hozzám, ott nyugodtan tudjuk átbeszélni a dolgokat – ajánlotta fel Merlin. Arthur csak fejével jelezte, hogy benne van, és elindult autójához.

Fél órával később beléptek a lakás ajtaján.
– Szia, bácsikám – köszönt Merlin.
– Sziasztok – üdvözölte őket Gaius is, miközben kíváncsian nézett a szőke srácra.
– Arthur Pendragon – nyújtott kezet, Arthur. Gaius kezet fogott vele, és rosszallóan nézett Merlinre.
– Át kell néznünk valamit töriből – mondta, és intett a srácnak, hogy kövesse.
 

A szobában Merlin az ágyra huppant, amíg Arthur egy kényelmes fotelbe helyezkedett.
– Szerinted igaz, amit a professzor mondott? – kérdezte.
– Talán igen – felelte Merlin. – Túl sok a véletlen egybeesés.
– Vissza kellene mennünk a kastélyba – jegyezte meg Arthur.
– Én is így gondolom. Ha Ivainnak igaza van, akkor ott találhatunk még valamit – mondta Merlin, miközben Arthurt figyelte. Hirtelen elnevette magát.
– Mi olyan vicces? – nézett rá a szőke.
– Semmi, csak próbáltalak elképzelni, mint Britannia legnagyobb királya. Szinte látom a koronát a fejeden – mondta, még mindig nevetve.
– Ha-ha-ha, igazán humoros. Ha már itt tartunk, akkor te volnál a nagyhatalmú varázsló – vágta oda neki. Merlin gyorsan elkapta tekintetét, és elkomolyodott.
– Ha igaz, amit a professzor mond, akkor te tudsz varázsolni, jól sejtem? – nézett rá komolyan Merlinre. A mágus nem akart hazudni, de az, hogy pont Arthurnak beszéljen róla, kicsit merész ötletnek tűnt. Néhány percig néma csendben figyelték egymást.
– Szóval igazam van – jelentette ki Arthur, de nem tűnt meglepettnek. – Ne aggódj, senkinek nem mondom el.
– És az apád? – érdeklődött Merlin.
– Attól, hogy a fia vagyok, még nem kell minden döntésével egyetértenem – rántotta meg a vállát. – Mondtam már, hogy bízhatsz bennem – tette hozzá, csak úgy mellékesen.
– Foglalkozzunk most inkább azzal, ami igazán fontos – mondta Merlin, és lapozgatni kezdte a könyvet. Arthur csak hümmögött egyet.
– Ami igazán fontos… – ismételte a szavakat.
– Merlin! – Hallották meg Gaius hangját. Mindketten összerezzentek, majd végül Merlin az ajtóhoz lépett.
– Tessék, bácsikám? – kérdezte, és kilesett az ajtón.
– Vendéged jött – mondta, és Freya tűnt fel mellette.
– Rendben, azonnal megyek – válaszolta kissé idegesen. A legkevésbé sem hiányzott most neki a lány.
– Freya? – kérdezte csendesen. Merlin csak biccentett egyet.
– Történt köztetek valami? – kérdezte Arthur. – Inkább ne mondj semmit. Este találkozunk, addig is… további jó szórakozást – mondta, kicsit sem kedvesen. Merlin döbbenten nézett utána, ahogy az ajtóban majdnem eldöntve a lányt, elviharzik.
– Szia! – köszönt kedvesen a lány. – Arthurba mi ütött, nagyon dühösnek látszott.
– Csak a szokásos – legyintett Merlin. A lány átölelte a nyakát, és lágyan megcsókolta.
– Pár pillanatra ugrottam be, hogy szóljak, este nem tartok veletek – mondta Freya. – Ugye nem bánod?
– Dehogy, semmi gond – felelte, és kicsit megkönnyebbült. Egyáltalán nem bánta, hogy a lány nem megy vele a bárba. A srácokkal sok mindent kellett még megbeszélniük.

Este hétkor már a barátai társaságában üldögélt. Merlin fél percenként figyelte a bejáratot, mert Arthur még nem érkezett meg. Felállt, és a pulthoz lépett, hogy rendeljen egy italt, mikor meghallotta Gwaine hangját.
– Megjött az eltévedt bárány is – mondta.
Megfordult, és Arthur állt az asztalnál. Nehezebben ment neki, hogy nyugodt maradjon, mint azt gondolta. Nem tudta az okát, de a szőkét láthatóan zavarta, hogy Freyával van. Leült Arthurral szemben, és egy hajtásra megitta pohara tartalmát.
– Miről volt szó, amíg nem voltam? – kérdezte Arthur.
– Éppen Merlint faggattuk az új kapcsolatáról – mondta Lancelot, és Merlin érezte, hogy arca rohamosan színt változtat.
– De, nem igazán akar mesélni – jegyezte meg Leon.
– Nincs miről beszélnem – felelte Merlin –, de ezt már elmondtam. Beszéljünk inkább arról, amit Arthurral hallottunk. Minden érintett itt van – mondta, és a szőke srácra nézett –, kivéve Gwen – tette hozzá. Szóról szóra elmesélte, amit a professzor mondott nekik.
– Szerintem az öreg már szenilis – jegyezte meg Gwaine.
– Az lehet, de mi van, ha igaza van? – kérdezte Arthur. – Túl sok az egybeesés – mondta.
Merlin sejtette, hogy az álmokra céloz, és azt is tudta, hogy senkinek nem beszélt róluk. Úgy gondolta, hogy most itt az alkalom beszámolni róluk.
– Akkor hogyan magyarázzátok, hogy Arthur és én is, több mint két éve ugyanazt álmodjuk, és mellette számos álomban jelent már meg? – fordult feléjük.
– Nem lehet csupán véletlen – jegyezte meg Percival.
– Mégis, mit kellene tennünk? – kérdezte Leon.
– Merlin és én péntek este visszamegyünk a kastélyba – mondta Arthur, és kijelentését nagy felháborodás követte.
– Nem hagyhattok ki minket a buliból – pattant fel Elyan. – Egy csapat vagyunk. – A többiek egyetértettek vele.
– Az lehet, de nem kockáztathatunk. Ha ketten megyünk, nehezebben bukunk le – jegyezte meg Merlin. A srácok nehezen, de beleegyeztek a dologba.
– Szombat este majd beszámolunk mindenről. Eljöttök a buliba, ugye? – kérdezte Arthur.
– Mindenképpen – mondta Gwaine. – Morgana mikor jön suliba? – kérdezte.
– Azt hiszem, holnap – felelte Arthur. – Nagyon megviselte ez a néhány nap, de nem kell aggódnotok, jól van.
– Ennek örülök – állt fel Leon, hogy egy újabb kört rendeljen. Mire az összejövetel véget ért, Merlin fáradtan zuhant az ágyába.
 

Péntek este Merlin, már a bárban üldögélt barátaival. Szinte percenként pillantott a bejárat felé.
– Már itt kellene lennie – mondta idegesen.
– Ne aggódj már, mindjárt itt lesz – nyugtatta Gwaine, és ahogy kimondta e szavakat, Arthur lépett be az ajtón.
– Hol voltál ennyi ideig? – kérdezte szemrehányóan Merlin.
– Morgana feltartott – felelte –, mindenáron velünk akart jönni.
– Akkor indulhatunk? – sürgette Merlin.
– Persze, de előbb én is iszok valamit – felelte és rendelt magának egy italt.
Merlin türelmetlenül dobolt ujjaival az asztalon. Ideges volt a délután történtek miatt, és a tervezett kaland is felpörgette.
– Mi addig mit csináljunk? – nézett Leon a szőkére.
– Maradjatok, ameddig csak tudtok. Amint végeztünk, jelentkezni fogunk – felelte.
– Azért reggelig mégsem fogunk itt ülni – nevetett Gwaine.
– Persze, hogy nem – állt fel Merlin –, ha két órán belül nem jelentkezünk, menjetek haza. Holnap mindenképp beszélünk. Most induljunk – fordult Arthurhoz.

Éjfél körül járt az idő, mikor elérték a lezárt szárny bejáratát. Azonnal feltűnt nekik, hogy új biztonsági rendszert telepítettek, és több őr is van, mint legutóbb.
– A rendszerrel én könnyedén elbánok – jegyezte meg Merlin –, persze, csak, ha nem árulsz el – mondta vigyorogva.
– Ne légy ilyen hülye, csak csináld – utasította Arthur.
Merlin motyogott valamit, amit a szőke nem értett és feszülten várta a hatást. Azonban meglepetésére semmi nem történt.
– Nem sikerült? – kérdezte nyugtalanul.
– Dehogynem, csak várj. Ne türelmetlenkedj állandóan – fordult feléje szúrós tekintettel.
Az ajtó hirtelen kitárult, Merlin arcán pedig önelégült mosollyal jelent meg.
– Csak utánad – mutatta az utat Arthurnak.
Eldöntötték, hogy abban a szobában kezdik a keresést, ahol legutóbb a tekercset találták.
– Lenne valami, amiről beszélni akarok veled – szólalt meg hirtelen Merlin, és Arthurra nézett – Úgy hallottam, hogy apád az ellenőrzése alá akarja vonni a mágia használatát, valamiféle szerkezetekkel. Igaz ez?
– Az volt – mosolygott Arthur.
– Volt?
– Igen, mikor megtudtam, Percival és én, mindet tönkre tettük.
– Mit csináltatok? – csodálkozott Merlin.
– Ne nézz így! Én sem díjazom apám módszereit. Freya és Nimueh is varázslók – mondta. – Gondolom, tudod. Már gyerekkorunk óta tudunk róla, és nem akartuk, hogy bajuk essen, és most már neked sem fog – tette hozzá.
Merlin elmosolyodott, egyre jobban kedvelte a srácot.

Az emeleti folyosó teljesen kihaltnak tűnt. Benyitottak a szobába, és belevetették magukat a tekercsek tanulmányozásában. Két óra elteltével már kezdték feladni a reményt, mikor Arthur felkiáltott.
– Ezt nézd! – mutatta a tekercset. Merlin átvette tőle, és olvasni kezdte.
– Nem igazán ismerem az írást, de valamennyire azért értem – mondta.
– A cím, azt hiszem, Arthur király felemelkedése. – Egy pillanatra csendben maradt, majd folytatta. – Arról ír, ha Arthur király és a lovagjai újra egymásra találnak, megtörik egy átok, és a király újra felemelkedik. Megemlíti a királynőt és a fő tanácsosát is – mondta, majd Arthurra nézett.
– Folytasd – biztatta a szőke.
– Azonnal, de kell egy kis idő – mondta, és újra olvasni kezdett. Pár percig hallgatott, majd folytatta.
– A felemelkedés középpontjába a Szent Grált és az Excaliburt helyezi. Nem értem pontosan, de a lényege az lehet, hogy ha a lovagok feltétel nélkül hisznek királyukban, és elfoglalják az őket megillető helyet, az átok azonnal megtörik. Ugyanez vonatkozik a király lovagjaiba vetett hitére is – mondta.
– Ennyi volna – eresztette le a pergament. Arthur értetlenül pislogott.
– Ez egyre értelmetlenebb – felelte.
– Igen, annak tűnik, de valamilyen jelentősége csak van…
– Nézzük meg a többi szobát is – vetette fel ötletét Arthur –, hátha találunk még valamit.
– Rendben – egyezett bele Merlin. – Mondjuk az a kard, érdekes lehet.
– Nem is tudnád használni – nézett rá Arthur hitetlenkedve.
Merlin csak rántott egyet a vállán, és kilépett az ajtón.